Vannak pillanatok az életben, amikor az ember elgondolkodik azon, hogy talán a legjobb megoldás a problémákra a jól bevált „bakkecske-módszer” lehet: ugrani egyet, majd sarkon fordulni, és futni, mintha a világ legjobb maratonjára nevezett volna be. Ez a módszer, bár nem hivatalosan jegyzett, mégis egyre népszerűbb stratégiává válik azok körében, akik úgy érzik, hogy a nehézségekkel való szembenézés túlértékelt.

Hogyan indul el a nagy futam?

Általában egy stresszes helyzet az, ami elindítja az emberben ezt a belső vágyat a menekülésre. Például, amikor a főnököd rád zúdít egy újabb határidős feladatot, vagy amikor az élet egy váratlan kanyarral kínál meg, és te úgy érzed, hogy leginkább egy síugró sáncról szeretnél lecsúszni. Ezek a pillanatok azok, amikor az ember mélyen a lelkébe néz, és felismeri: itt az idő a futásra!

A lelkiállapot elemzése – avagy a „most komolyan, mi történik?” fázis

A megfutamodás előtt álló ember lelkében egy különös elegy játszódik le: félelem, szorongás, fáradtság, de egy kis optimizmus is. Az optimizmus abban rejlik, hogy „ha most elmenekülök, talán nem kell soha többé szembenéznem ezzel a problémával”. Ez persze téves elképzelés, de az agy ilyenkor hajlamos a logika átmeneti kiiktatására.

A menekülés egy különös lelkiállapotot is generál. Egyszerre érzed magad szabadnak és végtelenül korlátozottnak. Szabadnak, mert úgy tűnik, hogy megszabadulsz a problémáktól, és korlátozottnak, mert mélyen belül tudod, hogy ezek a problémák újra és újra visszatérnek, mintha csak a kedvenc horrorfilmed szereplői lennének, akik sosem halnak meg igazán.

Mit fogsz elérni a megfutamodással?

Nos, első körben sikerülhet úgy érezned, hogy megmenekültél. „Hurrá!” – gondolhatod, ahogy elszaladsz a probléma elől, de várj csak! Ez a „hurrá” sajnos rövid életű lesz. A problémák ugyanis szeretnek maratoni távokat futni. Csak azért, mert te elmenekülsz, még nem jelenti azt, hogy ők nem jönnek utánad. És itt jön a csavar: az élet kihívásai leginkább egy kitartó személyi edzőre hasonlítanak, akik bármennyire is próbálsz megszökni, mindig találnak rá módot, hogy utolérjenek, majd egy kedves mosollyal visszarángassanak a startvonalra.

Ha tehát rendszeresen megfutamodsz, valójában egy „probléma-gyűjtő” leszel. Mint amikor valaki gyűjtögetős hobbit választ, csak épp te kihívásokat gyűjtesz a lelki batyudba, amik egyre nehezebbek és nehezebben hordozhatóak. És végül, amikor már mindezek alatt roskadozol, rájössz: „Talán nem kellett volna futni.”

De mit tehetnél?

Az élet kihívásaival való szembenézés elsőre ijesztő lehet, de itt jön a humán leleményesség: minden helyzetet lehet kicsit könnyedebben kezelni. Egy jó adag humor, némi optimizmus és talán egy csipetnyi „nem baj, ha nem sikerül elsőre” hozzáállás segíthet abban, hogy ne mindig az a szökkenés legyen az első gondolatod.

Végül is, ha mindig csak futsz, akkor sosem fogod megtapasztalni azt a fantasztikus érzést, amikor végre legyőzöd a nehézségeket. És ki tudja, talán a következő kihívás nem is olyan rossz – lehet, hogy csak egy kis móka vár rád a túloldalon.

Szóval, amikor legközelebb jön egy kihívás, ne futamodj meg rögtön. Nézd meg, tudsz-e egy kicsit viccelni vele, és ha úgy érzed, hogy meg tudod oldani – akár egy kis kerülőúttal is –, próbáld meg! Mert végül is, az életben nem az a legnagyobb siker, hogy hány problémát tudsz összegyűjteni, hanem hogy hányat sikerül megoldani.

És ki tudja? Talán még élvezni is fogod a folyamatot. 😊